1990-ben született Debrecenben. Zenei tanulmányait hat évesen kezdte a Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskolában Bekker Gyulánál. 2004-ben felvételt nyert a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Szilágyi Pálmánál és Beleznay Tibornál tanult. 2008-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta zenei képzését Ambrus Károlynál és Varga Zoltánnál, ahol művész és művész tanári mester diplomát szerzett. 2010-ben teljes ösztöndíjjal felvételt nyert az Egyesült Államokba, a Bard College Conservatory of Music egyetemre.

Profi pályafutását a MÁV Szimfonikus Zenekarban kezdte, majd a Magyar Állami Operaházban folytatta. Kisegítőként megfordult számos magyarországi vezető zenekarban (Budapest Fesztivál Zenekar, Concerto Budapest, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Budapesti Vonósok stb.). Hazai, illetve külföldi versenyeken is megmérettette magát, ahol számos alkalommal dobogós helyezést ért el. 2019-ben és 2020-ban elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat. Nem csak zenekari művészként, de kamaramuzsikusként is aktív.

2017 óta a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző Gyakorló Szakgimnázium pedagógusa. 23 éves kora óta pedig a Nemzeti Filharmonikusok művésze.