Maruzsa Tibor (1960) tízéves korában kezdett kürtöt tanulni. Első zeneiskolai
tanára, bátyja Maruzsa János volt. Tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán
Zeneművészeti Szakiskolában Kökényessy Miklósnál folytatta.
Diplomáját,1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte Lubik
Zoltánnál. 1982-től 10 évig a Magyar Állami Operaház negyedik kürtöse volt.
1985-ben Stockholmban, a Világzenekarban játszott.
Nyolc évig tagja volt a Budapesti Vonósok együttesének. Számos kettősverseny-
felvételt készített Kubina Barnabással (D.S.O. Berlin) és Friedrich Ádámmal.
Gyakran fellép natúrkürtösként is. 1989 és 1995 között tagja volt a bécsi Wiener
Akademie együttesnek. Több ízben részt vett az ugyancsak bécsi Concentus
Musicus együttes munkájában, Nicolaus Harnoncourt vezényletével.
1992-től 2000-ig tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak, második és
negyedik kürtösként.
1996-tól a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú
Művészeti Iskola kürttanára.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar negyedik kürtöse 2000 szeptembere óta.
Tagja a Budapest Fesztivál Kürtkvartett-nek. Az együttes 1993-ban alakult a
Budapesti Fesztiválzenekar négy fiatal művészéből. 1995-ben az együttes részt
vett egy nemzetközi versenyen Németországban, ahol második díjat nyert. A
kvartett számos hazai hangverseny mellett rendszeresen fellép külföldön is.
Többször koncertezett
Franciaországban,Luxemburgban,Spanyolországban,Svájcban,Észtországban,
Finnországban, Németországban,Angliában,Kínában valamint Japánban.
1996-ban a Hungaroton Classic megjelentette a Budapest Fesztivál
Kürtkvartett első CD lemezét „CORNOLOGIA” címmel, amely itthon és
külföldön egyaránt kedvező visszhangra talált. 2000 májusában adták ki
második CD-jüket mely a „CORNOLOGIA 2(000)” címet viseli.